A két Magyarország, amelyet képzeletbeli futóárok választ el egymástól, a kettészakított társadalom, amelyben a másikat elfogadni képtelen két masszív szavazótömb néz farkasszemet egymással, a hisztérikus szembenállás, amelyben politikai indulatok családokat választanak szét - mára olyan ócska közhellyé vált, amelyet mindenki készpénznek vesz. Pedig lehet, hogy ez egész csak maszlag, és másra se jó, csakhogy igazi konfliktusokat takarjon el. Van-e két Magyarország? A Korridor-kutatócsoport erről szóló vitasorozatának eredményét most egy kötetbe foglalták, és a kutatók közül ketten is azon a határozott véleményen vannak, hogy látszatok rabjai vagyunk. Hogy például a politikai kiszorítósdi felszíne alatt, két és kétféle középosztály próbál a másik rovására teret nyerni, és miközben mi azt hisszük mi választunk magunknak, igazából ők választanak országot – nekünk. Mindkettőt saját világkép és saját mentalitás jellemzi, de mindkettő ugyanonnan jön: a Kádár-korszak kései évtizedeiből. Vásárhelyi Mária szociológus Szilágyi Ákos esztéta reflexiói.

Vásárhelyi Mária: - A felszínen, az indulatok szintjén két Magyarország látszik, ahol olyan mély szakadék van a két oldal között, ami átjárhatatlan, viszont ha a szociológus veszi szemügyre a tájékot, akkor kiderül, hogy se szociológiailag se politológiailag nincsenek átjárhatatlan szakadékok. De ha csak a két nagy pártra szavazókat tekintjük, akkor látszólag mégiscsak van szakadék. Azt figyelembe kell viszont venni, hogy az elmúlt nyolc évben egy nagyon tudatos , felülről történt megosztás zajlott – látszólag eredményesen. A jelenség szintjén valóban megosztott az ország, de valójában ami szakadéknak látszik, az csak törésvonal. Szakadék csak akkor alakul ki, ha „alulról jön” az ellenségeskedés, nyelvi, nemzeti, vallási, egzisztenciális helyzetbeli megosztottságból fakadóan. És tudható, hogy nyelvileg nem megosztott az ország, vallásilag sem, és bár a vagyoni helyzetet tekintve nagyok a különbségek, de nem olyan jellegű ennek a kezelése, ami magyarázná, indokolná a megosztottságot.

Hogy mi magyarázza azokat a személyes szembekerüléseket, amelyek tapasztalhatók régi barátok között ugyanúgy, mint akár családon belül is. A rendszerváltás 16 éve a magyarázat, amit ha az abszolút igazságosságot mértékadónak tekintünk, akkor nagyon ellentmondásosnak kell minősíteni. Az emberek nehezen alkalmazkodnak új helyzetekhez. A legfontosabb választóvonal nem a jobb és baloldali értékrendszerek között van, hanem inkább a rendszerváltáshoz, a szabadpiachoz való viszonyban. És ezek valójában mentalitásbeli különbségek, és ezeket erősítette föl hihetetlen mértékben a FIDESZ. Most ott tartunk, hogy a mélyen vallásosak majdnem egyharmada is inkább az MSZP-re szavazott, a fiatalok is átpártoltak a konzervatív oldalról a másik oldalra. Már most érzékelhető, hogy oldódnak a gyilkos indulatok, amelyeket a felerősített egyéni frusztrációk okoztak. Ma már nem lehet úgy felkorbácsolni az indulatokat, mint 2002-ben. Az igazságtalanságra és a sérelmekre épülő politizálás nem tartható fenn hosszú távon. Nem tartható, hogy bármelyik oldal is kijelenthesse, mint például a FIDESZ tette, hogy a másik oldal, ami a nem rájuk szavazó négymillió embert jelentett, nem magyar…

Szilágyi Ákos szerint sok Magyarország van, mert sokfélék vagyunk gazdaságilag, politikailag, kulturálisan. Ha kétosztatúságot emlegetünk, akkor két, egymással ellenségesen szemben álló országot értenek alatta: alapvetően egy kuruc és egy labanc Magyarországot: De ezek csak mítoszok. Nem mindegy, hogy milyen politikai erők öltöznek be ezekbe a mítoszaikba. Megválaszolandó, hogy miért tűnt ez az eszköz hatásosnak, vagy talán csak hatásosnak látszónak. Nem a mítoszok kelnek életre, hanem a mítoszokba öltözött társadalmi érdekcsoportok küzdenek a társadalmilag előnyösebb helyzetek elfoglalásáért. A mítoszok arra szolgálnak, hogy a tőkepozícióban mutatkozó kisebb-nagyobb különbségeket, elsősorban a tőkehiányt bizonyos társadalmi csoportok kiegyenlítsék. A politikai kiegyenlítés tisztességtelen módja az, amikor létrehoznak egy olyan mítoszt, amiben látszólag a többi politikai versenytárs fölé emelkedhetnek…”Én több vagyok, mint egy politikai párt, én több vagyok, mint egy politikus, én a megbízatásomat fölülről kap.., ugye ismerős retorika.

A magyar társadalmat a XX. században többször, és végletesen megosztották olyan politikai erők, amelyek úgy jelentek meg, mint akik túl vannak a politikán, hogy nekik küldetésük van. Majd 1945-öt követően létrejön egy új Magyarország, amelyben az egyik oldal , a középosztály eltűnik. Ezek szerint érthető lenne Magyarország erőteljes jelen kori megosztottsága? Szilágyi Ákos szerint a két Magyarország szindróma mögött a középosztály versengő nagy csoportjai állnak azon az alapon, hogy a rendszerváltásból melyik középosztály miért került ki jobb tőkepozícióval – és ez nemcsak pénzt jelent, hanem kapcsolati, kulturális tőkét is. Akkor vált igazán veszedelmessé ez a mélységesen megosztó szindróma, amikor mögötte, benne, általa komoly társadalmi erők léptek színre, és egy politikai erő, párt ezeket a vesztes erőket összefogta a saját hatalma megszerzése és fenntartása érdelében.
Alapvetően nem kialakult világnézeti rendszerek állnak egymással szemben, nem állandó érzelmi beállítódások küzdenek, hanem mindenekelőtt a kulturális tőkepozícióban meglévő nagy különbségek okozzák a néha szinte tapintható fezültséget.

A kötet tanulmányainak túlnyomó többsége szerint Magyarország kettészakítottsága - a politikai kísérletek ellenére - nem valóság tehát: nem egyéb kártékony látszatnál. Egyetlen tanulmány jelent be csupán különvéleményt: a politikatudós Kende Péter esszéje. Nem, nem - mondja ez -, az a bizonyos két Magyarország, bizony, mégiscsak létezik. Ha a hasadást számszerűsíthető szociológiai tényezők nem támasztják is alá, a politikában mégis mindannyian érezzük az ország kettéosztottságát.

Elhangzott 2006. április 29.

2006. április 29., szombat 18:27

Kossuth Rádió

Forrás:radio.hu