Sajnálatos módon a rendszerváltást követően az erdőgazdálkodás is hanyatlásnak indult. A korábban rendezett, szép erdők mára lepusztultan, elhagyatva várják, hogy rájuk rontson a baltások, láncfűrészesek hada.
Emlékeimben ma is élő kép, ahogy gyermekként hosszú-hosszú kilométereket sétáltunk a családdal a "sárga út"-nak nevezett erdei ösvényen. A friss levegő és a gazdag madárvilág gondoskodott arról, hogy az ember teljesen kikapcsolódhasson. A lehullott levelektől és aljnövényzettől gondosan megtisztított út sárga szalagja a messzi távolba hívogatott, még több látnivalót tartogatva. Akkoriban nem is térhetett haza az ember egy nagy adag őzláb-, csiperke- vagy épp vargánya gomba nélkül, hiszen tele volt velük az erdő.
Akkoriban persze az erdőgazdaság gondosan ügyelt rá, hogy az erdők gondozottak és tiszták legyenek. Sehol nem látott az ember kidőlt, korhadt fákat, kétméter magasan burjánzó gazt, vagy épp kitakarítatlan tűzvédő árkokat, léniákat.
Ma egészen más a helyzet. Az ember örülhet, ha egyáltalán bejut az erdőbe az annak szélén terpeszkedő gaz, dzsindzsa, vagy éppen építési- és háztartási hulladék hegyeken. Nincs már, aki kiírtaná a gazt vagy eltüntetné a nem oda illő tárgyakat. A madarak sem dalolnak már oly vidáman mint egykoron.
Az én drága erdőm haldoklik...
Mert ha sikerül végül mégis beverekedni magát az embernek az erdő árnyas fái közé, akkor ütközik csak meg igazán, hiszen a gaz, kintről mindent eltakar. Eltűnt a valaha oly kedves ösvény, helyén dudva és szemét. És a fák? Hol vannak az egykor méltósággal nyújtózó hatalmas fák? Csak kiszáradt, kivágott csonkok éktelenkednek mindenütt amerre a szem ellát. Sehol nem látni azonban, hogy a fákat az erdőgazdaság termelte volna ki, nincs egyetlen fán sem a régről megszokott kék, sárga, piros festékfolt, amely a kivágásra ítélteket bélyegezte meg. Nem, a gazdát már nem érdekli mi történik az ő erdejében. Az erdőmben!
Az én erdőm haldoklik!!!
Valaha bizony a ritkítás, vagy épp tarvágás nem jelentette az erdő végét, hiszen szorgos kezek azon nyomban új erdő telepítésén serénykedtek, sok-sok embernek adva munkát és kenyeret. Jelenleg nincs aki a kivágott fák helyébe új erdőt ültetne, hiszen akik baltával vagy épp láncfűrésszel járnak az erdőre csak a kitermelésben érdekeltek.
Persze régen is volt, hogy az ember egy-egy kidőlt fát a vállára emelt, és hazavitte, ezzel is tisztán tartva az erdőt, de manapság már nagyüzemben folyik a kitermelés. Az erdő gazdájának nem hiányzik a több száz köbméter fa? És az ára, amely nem neki folyik be?
Persze mondhatnánk, hogy legalább tisztul az erdő, de ez nem igaz. Kontár, hozzá nem értő módon termelik ki a fákat, van amelyik után csak 40-50 cm-es csonk marad, amely oszlopszerűen, fejfaként meredezik a semmibe.
És nem borsodról beszélek ahol a kisebbség sportot űz abból, hogy kiírtja az erdőket, lásd a sajóvárkonyi vagy épp a sajóládi erdőt, amit tarra vágtak.
Az én erdőm haldoklik, mert nincs aki gondját viselné. Elhagyatva és kiszolgáltatottan várja a baltások hadát.